feltöltve: 2010. 10. 21.
Egyesületünk okt. 16-17 én résztvett a sportmaxban megrendezésre került Hegyvidéki Fitparádén. Erőss Timea és Borka Nikoletta fitmodel kategóriában, Varga Gergő Testépítésben míg Ráth Zsolt és Tóth Attila amatőr fekvenyomásban indúlt.
Erőss Tímea fitmodell kategóriában indult és a rekordszámú, 38 nevező közül az előkelő ötödik helyezést érte el. Timinek ez volt élete első versenye, amin profikat felülmúló magabiztossággal vett részt. Miután a legjobb 12 lány közé bekerült, a barátai és szurkolói már azt is egy fantasztikus eredménynek tudták be. A legjobb 12 lány között több Magyar bajnokot és olyan lányokat is megelőzött akik már évek óta versenyeznek. GRATULÁLUNK TIMI !!!!!
Varga Gergő egyesületünk büszkesége és egyben egyik alapítója kitünő felkészülés után, egy nagyon erős mezőnyben ért el egy második és egy negyedik helyezést. A második helyet "Mr. Uniformis" kategóriában, míg az újonc +80 Kg. os kategóriában 17 indulóból negyedik helyezést ért el. Gergő Felkészülését segítette Kathi Béla barátunk aki sok jó tanáccsal látta el. Köszönet még Vers Norbinak és Csánics Alexnek akik a versenyen segítették gerit. GERI a KIRÁLY !!!!
Egyesületünket képviselte még Ráth Zsolti és Tóth Attila amatőr fekvenyomásban. Ráth Zsolt a -105 kg.-os kategóriában második helyet ért el 187,5 kg.-os nyomással. Tóth Attila -95 kg.-os kategóriában negyedik helyezést ért el 165 kg.-os nyomással.